…évekkel ezelőtt egy férfi – vagyis inkább akkor még fiú – mutatott nekem egy Kassák verset. szerettem azt a fiút és szerettem azt a verset, bár valami miatt dühített is mindig, nem értettem, a tehetetlenséget jelképezte…
…aztán, talán egy hónappal ezelőtt egy másik férfi megmutatott egy Füst Milán novellát – Emléklapok Holdacskáról- és engem újra hatalmába kerített az a tehetetlenség érzés…
… mert az alap szitu mindkettőnél ugyanaz, a férfi megszeret egy nőt, meghódítja, aztán várja, hogy minden tökéletes legyen, hogy a nő méltóan viselkedjen ehhez a szerelemhez, hogy olyat mondjon, amitől kettéhasadnak a falak, vagy ne mondjon olyat, ami miatt kiderül, hogy ő is csak egy ember…
…ez csak értelmezés, ezt láttam mindig ezekben az írásokban, hogy a szerelem olyan törékeny dolog, hogy a leapróbb homokszem is tönkreteszi, hogy én, mint nő csinálhatok bármit, mert soha nem fogom megérteni, hogy akkor és ott, az miért nem volt jó Neki…
…aztán a múlt héten tükörbe néztem és megoldottam a Holdacska-rejtélyt… előttem állt egy nő, aki görcsösen dobálta magát egész héten és visszhangozta annak a férfinak a véleményét, bólogatott és táncolt és engen egy pillanatra elöntött a sajnálat és a káröröm érzése, pedig a férfinak én nem kellek, de akkor megláttam saját sajnálkozó önmagam és elborzadtam, soha többé nem akarom ezt látni, saját magamat akarom látni, nem egy másik nőhöz viszonyítva, hanem, hogy én magam rendben legyek, tisztán…
…talán nyálasan, közhelyesen hangzik, de akkor először megértettem, hogy ha egy ilyen pillanat láthatóvá válik egy férfi előtt, miért rombol le mindent… persze biztosítás nincs, mindig lesznek ilyen pillanatok és én újra és újra elvesztem őt az idők szövevényében, de talán mindig egy lépéssel közelebb is jutok…

Legutóbbi hozzászólások